Helytörténet / History
"A lakóbarlangok nem természeti képződmények, de természetesek az ember számára, akár egy testhez idomuló, jó ruha." (Horváth Ottó)
A bükkaljai kőkultúrának a török hódoltság óta részei a barlanglakások, vagyis korábbi elnevezéssel a pinceházak. A viszonylag könnyen faragható fehéres-szürkés színű vulkáni eredetű közet, a kb. 18-20 millió éves riolittufa biztosított otthont az itt élőknek. Azok, akiknek nem volt lehetősége házat építeni, lakóteret faraghattak maguknak a tufába, ugyanakkor a kitermelt kőből épült fel a bükkaljai falvak fennálló házainak jó része. Az itt élők nyaranta summásként dolgoztak az ország más területein, telente itthon követ faragtak, hátikosarat fontak.
Az első barlanglakások szinte lyukszerű bemélyedések voltak a föld alatt, így kapta a terület a Pocem nevet (a pod zemou szlovákul föld alatti területet jelent). A Farkaskő elnevezés viszont a jellegzetes domborzatra utal. A későbbi barlanglakások már az utca szintjére kerültek, és általában szoba-konyha beosztásúak, ám a terek szinte korlátlanul bővíthetők voltak. Volt, aki több szobát, kamrát, pincét is faragott magának, és a terek nemcsak az embernek, hanem állatainak is otthont adtak. Lakóik a fennálló házakhoz kívánták hasonlóvá tenni a barlanglakásokat, ezért sokszor faragtak gádoros tornácot a ház elé vagy előtetőt készítettek, kívül-belül kimeszelték, az ablakban muskátli díszelgett.
A barlanglakások nyáron hűvösebbek, télen melegebbek voltak az épített házaknál. Azonban a porózus kőzeten átszivárgó nedvesség az ajtók, ablakok beépítése miatt bent rekedt, és a penészedés ellen szinte állandóan fűteni kellett a tereket. Így is sok tüdőproblémát okozott az itt élés, ezért az 1930-as években az ONCSA nevű családsegítő szervezet házakat épített a noszvaji barlanglakások lakóinak az Eger felé vezető út mentén. A kőotthonok mégsem néptelenedtek el teljesen, utolsó lakóik 1999-ben költöztek ki, és adták át a tereket egyesületünk szobrász tagjainak, akiket megszólított a hullámzó táj, és akik időtlen formákat álmodtak a kőből.