Történet / History

"A lakóbarlangok nem természeti képződmények, de természetesek az ember számára, akár egy testhez idomuló, jó ruha." (HO)

Úgy tartják, hogy a bükkaljai kőkultúrának a török hódoltság óta részei a barlanglakások. Ezeket a falvak népe eredetileg pinceházaknak nevezte, hiszen pincéket már korábban is faragtak a kőbe. Akiknek nem volt lehetősége fennálló házat építeni a faluban, itt találták meg a lakótérnek alkalmas helyet, a kitermelt követ pedig eladták, ezekből épült fel a házak jó része. Az itt élők javarészt földnélküli zsellérek voltak, s nyaranta családostul summásként dolgoztak az ország más területein, vagyis mezőgazdasági idénymunkát végeztek. A férfiak telente itthon faragták a követ, hátikosarat fontak. 

A terület egyik elnevezése, a Pocem szlovák eredetű lehet, a pod zemou föld alatti területet jelent. A pocemi barlanglakások általában szoba-konyha beosztásúak, ám a terek befelé szinte korlátlanul bővíthetők voltak. Volt, aki több szobát, kamrát, pincét is faragott magának, és a terek az ember állatainak is otthont adtak. Más falvakban hatalmas hodályokat is faragtak a kőbe, ahol egész juhnyájak, tehéncsordák elfértek. Az itt élők a fennálló házakhoz kívánták hasonlóvá tenni a barlanglakásokat, ezért sokszor faragtak gádoros tornácot a ház elé, előtetőt készítettek, kívül-belül kimeszelték, az ablakban muskátli díszelgett.

A barlanglakások nyáron hűvösebbek, télen melegebbek voltak az épített házaknál. Azonban a porózus kőzeten átszivárgó nedvesség az ajtók, ablakok beépítése miatt bent rekedt, és a penészedés ellen rendszeresen fűteni és meszelni kellett a tereket. Sok tüdőproblémát okozott az itt élés, a kőotthonok mégsem néptelenedtek el teljesen. Utolsó lakóik 1999-ben költöztek ki, és adták át a tereket egyesületünk szobrász tagjainak, akiket megszólított a hullámzó táj, és akik időtlen formákat álmodtak a kőből. A terek folyamatosan változhatnak, új terek is képződhetnek.

A Pocem mai formájában elsősorban Horváth Ottó életműve, valamint Balázs Péter, Kotormán László és Kotormán Norbert munkája. Alkalmilag kapcsolódnak a térhez a szimpozionjainkra érkező alkotótársak és a gyakorlatokon részt vevő természetművész hallgatók, akik reflexióikkal hol múlékony, hol maradandóbb lenyomatokat hagynak maguk után. 

It is believed that cave dwellings have been part of the Bükkalja stone culture since the Turkish occupation. Village people used to call these homes cellar houses, since cellars had already been carved into the stone before. Those who did not have the means to build a house in the village found a suitable place for living here. Extracted stones were sold in the village, and a good part of the houses were built from these. People living here were mostly landless, and they used to work part-time with their families in other areas of the country, that is, they did seasonal agricultural work in the summer. In the winter, the men carved the rock at home and wove baskets. 

One of the names of this area, Pocem, may be of Slovak origin, pod zemou meaning underground. The Pocem cave dwellings are usually divided into a room and a kitchen, but the spaces could be expanded almost unlimitedly inwards. Some people carved several rooms, chambers, and cellars for themselves, and the spaces also provided a home for their animals. In other villages, huge shelters were carved into the stone especially for flocks of sheep and herds of cows. People living here wanted to make the cave dwellings look similar to the built houses, so they often carved a porch with half-pillars or half-roofs in front of the house, whitewashed it inside and out, and decorated the windows with geraniums.

Cave dwellings were cooler during summer and warmer during winter than built houses. However, moisture seeping through the porous rock was trapped inside due to the installation of doors and windows. So the spaces had to be heated and whitewashed regularly to prevent mold. Living in cave dwellings caused several pulmonary problems, but these stone homes had never been depopulated until the end of the 20th century. After the last residents moved out, the cave-dwellings were handed over to sculptor members of our association, who were raptured by the undulating landscape and dreamed about timeless forms carved into the rock. Spaces keep changing now, and occasionally even new spaces are formed.

In its current form, Pocem spaces are primarily the oeuvre of Ottó HORVÁTH, as well as the work of Péter BALÁZS, László KOTORMÁN and Norbert KOTORMÁN. Fellow artists who come to our symposia and nature art students who participate at the practices come here occasionally to connect to the space, leaving behind their reflective impressions, sometimes ephemeral, sometimes more lasting.